Howard Webb elismerte, hogy a Manchester City Arsenal elleni mérkőzésén ki kellett volna állítani Mateo Kovacicet

Az emlékezetes, Tottenham-Liverpool mérkőzésen történtek után újabb játékvezetői ítélettől hangos az angol média, és egy újabb olyan eset, amelyről aztán az Angol Labdarúgó Szövetség nyíltan beszél a közvélemény felé. Ezúttal Mateo Kovacic szabálytalankodásai kerültek a középpontba az Arsenal-Manchester City rangadóról (1-0), amivel kapcsolatban Howard Webb, a profi bírók főnöke elismerte: akár az első becsúszása után ki lehetett volna őt állítani (a játékos csak sárgát kapott), a második után pedig le kellett volna őt küldeni (nem kapott második sárgát) - írta a csakfoci.

"Az első egyértelműen egy gyenge szerelés volt, és biztos vagyok benne, hogy ha Michael Oliver piros lapot adott volna, akkor nagyon egyszerű VAR-ellenőrzés jött volna" - mondta Webb annak kapcsán, hogy a VAR ebben az esetben megerősítette volna a kiállítás jogosságát. Igaz, az viszont szerinte helyes volt, hogy a pályán hozott ítéletet (a sárga lapot) nem bírálták felül a VAR-szobából, mert "az nem volt egyértelműen és nyilvánvalóan helytelen".

Azt azonban Webb is elismerte, hogy Kovacic második szabálytalansága után elmaradt a második sárga, és ezzel együtt a kiállítás.

"A második sárgákba a VAR nem szólhat bele, de igen, úgy gondolom, hogy a játékos rendkívül szerencsés volt, hogy a pályán maradhatott. Michael Oliver játékvezető a világ egyik legjobb bírója, kétségtelen, hogy visszanézi majd az esetet. Szerintem nem akarta negatívan befolyásolni a játékot azzal, hogy túlreagál valamit. Néha, ha egy játékos sárga lapot kap, akkor a többi labdarúgótól jön a nyomás, hogy a következő szabálytalanságnál jöjjön a második sárga is. Persze, az is igaz, hogy ha nem elég komolyan reagálsz valamire, akkor is negatív hatással vagy a játékra. Szóval amikor kielemzi majd a meccset, rá fog jönni, hogy második sárga lapnak kellett volna következnie." - mondta Webb.