Maguire azzal fenyegetőzik, hogy elhagyja a Manchester Unitedet

A 30 éves angol válogatott védő, Harry Maguire azzal fenyegetőzol, hogy elhagyja a Manchester Unitedet, ha Erik ten Hag menedzser alatt továbbra is küzdenie kell a rendszeres első csapatbeli szereplésért. 

"Nem fogok itt ülni egész életemben, csak azért, hogy havonta csak egyszer játszak, és ha ez így folytatódik, akkor biztos vagyok benne, hogy én és a klub le fogunk ülni, és elbeszélgetünk a dolgokról. De őszintén szólva jelenleg csak két fontos mérkőzésre koncentrálok az angol válogatottal, utána pedig teljes mértékben csak arra összpontosítok majd, hogy megpróbáljam visszaszerezni a helyem a Manchester United-nél, és megpróbálok segíteni a csapatnak előrébb kerülni a bajnokságban, oda, ahol lennünk kellene." - idézte az angol védőt a Sky Sports.

"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. A statisztikáim önmagukért beszélnek. Nem kezdtem olyan gyakran, mint szerettem volna, de a győzelmek aránya ezeken a meccseken magas" - tette hozzá. (Fotó: Getty Images)