McAllister eltiltást kaphat, amiért a játékvezetést bírálta

Alexis McAllister eltiltást kaphat a Tottenham elleni meccs játékvezetésre tett megjegyzéséért. 

A Liverpool középpályása a találkozót követően azt hangoztatta, hogy a londoni csapatnak 12 játékosa volt a pályán, utalva a játékvezetői csapat döntéseire. 

A Sky Sports szerint az angol labdarúgó-szövetség McAllister eltiltását fontolgatja.

Mint ismert, a Premier League játékvezetői testülete szombat este elismerte, hibáztak a VAR-szobában, amikor nem adták meg Luis Díaz vezető gólját 0–0-nál a Tottenham–Liverpool mérkőzésen, ami végül 2–1-re végződött. 

A PGMOL (Professional Game Match Officials Limited) a mérkőzést követően elismerte, tévedés történt.

„A PGMOL elismeri, hogy a Tottenham Hotspur–Liverpool mérkőzés első félidejében jelentős emberi hiba történt. A Luis Díaz által lőtt gólt a játékvezetők helyszíni csapata les miatt érvénytelenítette. Ez egyértelmű és nyilvánvaló hiba volt, a gólt a VAR beavatkozásával meg kellett volna ítélni. A VAR azonban elmulasztotta a beavatkozást” – állt a közleményben.

Mint kiderült, a VAR-szobában ülő Darren England, Dank Cook páros azt hitte, a pályán az a döntés született, hogy Luis Díaz találata érvényes, vezet a Liverpool FC. Az esetet így is megvizsgálták, de úgy látták, egyértelmű, hogy nincs szó lesről, így vonalazásra sincs szükség. Szóltak is Simon Hooper játékvezetőnek, hogy a vizsgálat véget ért, nem írják felül a döntését. 

A játékvezető ezért a sípjába fújt, s maradt az ítélet, vagyis az, hogy a gól érvénytelen. Bár ekkor a VAR-szobában is realizálták, hogy rossz döntés született, már nem állt módjukban változtatni. 

A hibáért a PGMOL elnézést kért a Liverpooltól, a két asszisztenst pedig eltiltották. (Fotó: Getty Images)