Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Szabadnap helyett meghajtotta focistáit Erik ten Hag

Trevor Collnes/AFP
Megalázó vereségbe szaladt bele szombaton a Manchester United, amely 35 perc alatt négygólos hátrányba került a Brentford ellen, és nem is tudott a folytatásban javítani a helyzetén.

A csapat ezzel két forduló után pont nélkül, 1-6-os gólaránnyal áll a tabella utolsó helyén, és a közösségi médiában a többi klub szurkolói a MU-n élcelődnek.

A United új edzője, az Ajaxtól érkezett Erik ten Hag eredetileg szabadnapot akart adni a játékosainak vasárnapra, de sajtóhírek szerint végül mégis edzést tartott.

A Goal.com azt írja, az edzésen büntetésből 13,8 km-t kellett futniuk a játékosonak, azért pont annyit, mert a Brentford focistái ennyivel teljesítettek többet a szombati meccsen Ten Hag embereinél.

A United a következő körben a Liverpoolt fogadja, amely a két csapat legutóbbi három egymás elleni bajnokiját egyaránt megnyerte, és ezek összesített gólkülönbsége 13-2 volt - írta a Rangadó.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések