Fabrizio Romano, átigazolási hírekkel foglalkozó újságíró szerint Edinson Cavani hamarosan döntést hoz a jövőjéről, a legvalószínűbb, hogy a La Ligában folytatja, ahonnan a Valencia és a Real Sociedad csábítja leginkább.
Az uruguayi válogatott labdarúgó legutóbb a Manchester United játékosa volt.
Cavani 2006-ban a Danubio FC-ben debütált. Tagja volt a 2006-os Apertura bajnokságot nyerő csapatnak, melynek színeiben kilenc gólt szerzett. A bemutatkozás után, 2007-ben a dél-amerikai ifjúsági bajnokságon több csapat is le akarta igazolni, köztük volt a Juventus és az AC Milan is.
2007. január 29-én a Palermo FC elnöke, Maurizio Zamparini bejelentette, hogy az uruguayi labdarúgó hozzájuk írt alá szerződést, amely január 31-én történt meg. Összesen 117 összecsapáson viselhette az egyesület mezét.
2010 áprilisában újabb szerződést írt alá a Palermóval, amely 2014 júniusáig lett volna érvényes, azonban júliusban 5 millió euró ellenében kölcsönvette az SSC Napoli. 2011. május 19-én kontraktusát 2016-ig, 5 évvel meghosszabbították. Minden kiírást figyelembe véve 138 mérkőzésen 104 gólt szerzett a nápolyi alakulatban.
2013. július 16-án ötéves szerződést írt alá a francia Paris Saint-Germain-hez, amely klub a hírek szerint 64 millió eurót fizetett érte, amellyel akkor a futballtörténelem hatodik legdrágább és a francia bajnokság második legdrágább igazolásának számított, megdöntve Radamel Falcao 60 milliós Monacoba igazolási rekordját. A PSG csapatában 301 mérkőzésen 200 gólig jutott.
2020. október 5-én hivatalosan is bejelentették, hogy az angol Premier Leage-ben szereplő Manchester United csapatához írt alá 1 éves megállapodást, opcióval további hosszabbításra. A Vörös Ördögöknél 59 mérkőzésen 19 gólt szerzett.
0 Megjegyzések