Ugrás a fő tartalomra

Rossi: tudnunk kell, hol a helyünk

Marco Rossi szövetségi kapitány büszke a magyar labdarúgó-válogatottra annak ellenére, hogy 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként a Nemzetek Ligája második fordulójában.

"Az első félidőben nem tudtuk érvényre juttatni azt, amit elterveztünk. Kevésnek bizonyult a három nap a két mérkőzés között, mert így alig tudtunk dolgozni. Nem feküdt nekünk az olaszok pozíciós játéka, szerettük volna lelassítani őket a középpályán és a szélekre kényszeríteni őket, de ez nem igazán sikerült. A második félidőre rendeztük a sorokat, akkor jól mozogtunk" - értékelte a találkozót az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető, aki hozzátette, ez a vereség beleférhet.

"Tudnunk kell, hol a helyünk, nem várhatjuk el, hogy Anglia legyőzése után feltétlenül nyerjünk a regnáló Európa-bajnok ellen is. Nem szabad túl nagy nyomást helyezni a csapatra, és ez igaz a következő, németek elleni összecsapásra is" - mondta.

Az 57 éves tréner minden meccs előtt azt mondja a játékosainak, hogy a maximumot hozzák ki magukból, mert ha ezt megteszik, akkor mindig emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Szerinte ez sikerült, mert a szurkolók nem véletlenül éneklik el a Himnuszt közösen a játékosokkal minden meccs után.

"Nagyon szerettem volna saját hazámban jól szerepelni. Úgy érzem, ez sikerült is, ezért köszönet jár a játékosoknak, még ha nem is mindenki játszotta élete meccsét" - mondta Rossi, aki megismételte meccs előtti kijelentését, miszerint csak tökéletes játékkal lehetett volna esélyük a pontszerzésre.

A szakember azzal indokolta, hogy a kapusposztot leszámítva ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint múlt szombaton, hogy a fizikai állapottal nem volt gond, amit a második félidei teljesítmény be is bizonyított. Megjegyezte, van kvalitásbeli különbség is a kezdők és a cserék között.

"Rendkívüli képességekkel rendelkező játékos. Nagyon gyors és technikás. Nincs nyomás rajta és bátran lép pályára. Bár kevés időt kapott, de megmutatta magát" - mondta az MTI kérdésére Rossi a 17 éves újoncról, a 87. percben becserélt Vancsa Zalánról.

"A Manchester City sem véletlen vette meg" - tette hozzá.

Kollégája, egyben jó barátja, Roberto Mancini úgy vélte, az olasz válogatott gyorsan játszott és jól védekezett, tanítványai megpróbálták már az ellenfél térfelén megszerezni a labdát. Szerinte Giacomo Raspadori és Nicolo Barella nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

"Ez a fiatalokkal teli válogatott még sokat javulhat. Sok van benne, s bár hosszú az út, jó úton indult el. A fiatalok friss erőt jelentenek, de még nem érzik, hogy egy csapat lennének" - mondta az olaszok szakvezetője, aki elárulta, Andrea Belotti és Leonardo Bonucci is elhagyja a válogatottat a hátralévő két júniusi Nemzetek Ligája-találkozóra.

A magyarok szépítését illetően kifejtette, hogy nem az öngól miatt volt mérges, hanem a középpályán elvesztett labda miatt, mert az elkerülhető lett volna. Úgy vélte, az kicsit megfogta a játékosait, mert némi félelem volt bennük, nehogy egyenlítsen a rivális.

A magyar együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel a négypontos olaszok mögött második helyen áll a csoportjában, a szombati harmadik fordulóban pedig az eddig nyeretlen és veretlen németeket fogadja a Puskás Arénában.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mancini: sose egyszerű Magyarországon játszani

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint. "Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani" - mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben. "Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is" - fogalmazott Roberto Mancini. Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon

Rossi elmondta, mi a siker titka

Fotó: MTI/Kovács Anita Marco Rossi szövetségi kapitány szerint örökké emlékezetes lehet a magyar labdarúgó-válogatott számára az olaszok elleni mérkőzés a Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában. "Egyrészt sikerülhet kijutni a négyes döntőre, márpedig évtizedek óta nem volt példa a magyar futballban arra, hogy bármilyen sorozatban a legjobb négy közé jusson magyar csapat. Másrészt egy fontos játékosom az utolsó meccsét játssza, harmadrészt a hangulat a tetőfokára hághat, ha megnyernénk a csoportot, ezt pedig az ember szívesen élné át" - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető. Rossi az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy szombaton csak amolyan regeneráló edzést vezényelt, azok se sokkal többet mozogtak, akik nem léptek pályára pénteken a németek vendégeként 1-0-ra megnyert meccsen. Úgy vélte, játékosai elég jól és gyorsan nyerik vissza a fizikai állapotukat. "Jó pillanatokban is tudatában kell lenni, hogy kik vagyunk és honnan érkeztünk. Éppen

Megvan 2021 Puskás-díjas gólja? (videó)

Fantasztikus gólt szerzett Cyril Ngonge, a holland Groningen 21 éves belga támadója az AZ Alkmaar elleni 2-0-s bajnokin.

Ronaldinho: a PSG messze a legjobb klub a világon

A Barcelona egykori játékosa, Ronaldinho osztotta meg gondolatait a Paris Saint-Germain és Kilian Mbappé teljesítményéről. "A világon minden játékos a PSG-ben akar játszani. Ez messze a legjobb klub a világon. Azt hiszem, Kylian Mbappe még sokáig itt lesz. Ma a PSG egy globális márka. Mbappe számára nagyszerű élmény lenne, ha megnyerné a Bajnokok Ligáját, hiszen ilyen fiatalon már annyi mindent elért. A Bajnokok Ligája cím viszont még hiányzik. Jó lenne, ha ezt a párizsi klubbal nyerné meg. A PSG játékosai hiszik, hogy van esélyük a Bajnokok Ligája megnyerésére, mert megvan hozzá a képességük, hogy ezt elérjék” – mondta a brazil klasszis a PSG YouTube csatornájának adott interjújában. Fotó: Getty Images

Visszatér a Premier Leaguebe az egyik legjobban utált támadó

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wanderers szerződtette a veterán Diego Costát. A 33 éves brazil születésű, de válogatott szinten később Spanyolország sikereiért is futballozó csatár januárban távozott az Atletico Mineiro együttesétől, azóta nem volt csapata, a múlt héten azonban megfelelt a segítségre szoruló angol klubnál, amely most egyéves szerződést adott neki. A Wolvesnál támadóhiány lépett fel, miután a 18 millió euróért szerződtetett Sasa Kalajdzic, illetve a mexikói Raul Jimenez is sérülés miatt kidőlt a sorból. Costa számára nem lesz ismeretlen a Premier League, 2014 és 2017 között a Chelsea-t erősítette, a londoni klub színeiben 59 gólt szerzett és két bajnoki címet ünnepelt. (MTI) Megosztás

A Napoli igazgatója elmondta az igazságot Ronaldóról

Cristiano Giuntoli, a Napoli igazgatója szerint “soha nem volt semmi konkrétum” a Serie A-klub és a Manchester United, valamint a 37 éves portugál csatár, Cristiano Ronaldo ügyében. Korábban olyan hír látott napvilágot, miszerint eladják Victor Osimhenent a Manchester Unitednek megnyitva az utat Ronaldo előtt. A nápolyiak állítólag azt szerették volna elérni, hogy a Vörös Ördögök ajánljanak 100 millió euró körüli összeget 23 éves nigériai csatárukért, és hogy a manchesteriek állják CR fizetésének egy részét. Megosztás

Hahn János visszatért Paksra

A hétszeres válogatott Hahn János a Dunaszerdahelytől visszatért a Paksi FC labdarúgócsapatához - tudatta az MTI. "Hirtelen jött minden, de örülök, hogy hazajöhetek. Lett volna más alternatíva is, de kizárólag a szakmaiságot helyeztem előtérbe, továbbá egyértelmű volt: ha NB I, akkor Paks" - nyilatkozta a tolnai klub honlapján Hahn. A paksiak saját nevelésű csatára 225 mérkőzés és 69 gól után tavaly nyáron igazolt a szlovák élvonalban szereplő FC DAC-hoz, amelyben 24 találkozón háromszor volt eredményes. "Célom, hogy mielőbb visszanyerjem a formámat, és minél többször segítsem a csapatot a pályán. Erőnlétileg teljesen rendben érzem magam, mentálisan kicsit nehéz volt az elmúlt időszak, azonban most már boldog vagyok, hogy haza tudtam jönni" - fogalmazott a 2020/21-es idény gólkirálya. Megosztás