A nyáron 700 millió eurót kíván költeni új labdarúgók szerződtetésére az FC Barcelona – adta hírül az ESPN csatorna.
A keret átalakítására szánt jelentőst kiadást, amelyhez a pártoló klubtagok (socios) jóváhagyását kéri a vezetés, annak ellenére vállalnák, hogy a Barca az elmúlt években jelentős adósságot halmozott fel. A kérdésben a június 16-ára meghirdetett rendkívüli közgyűlésen szavaznak. A vezérkar elképzelése szerint kisebb részben részvényeladás, nagyobb részben pedig a televíziós közvetítési jogok hasznosítása révén teremtenék elő a játékosvásárlásra fordítandó 700 milliót.
Joan Laporta elnök korábban azt mondta, ha a Barcelona minden pénzügyi műveletet végrehajt, amelyen dolgozik, akkor a nyáron nem lesz szükség “fájdalmas eladásokra”, miközben Xavi Hernández vezetőedző csapatát szeretnék megerősíteni. Az egyik újonnan érkező a Bayern Münchentől távozni akaró lengyel csatársztár, Robert Lewandowski lehet.
A liga elnöke, Javier Tebas egyébként kedden azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a katalánok nem engedhetik meg maguknak Lewandowskit, vagy ha mégis meg akarják szerezni, akkor előtte jó pár játékosukat el kell adniuk. Laporta mérgesen reagált a La Liga vezetőjének szavaira: “Szeretném kérni a ligát, hogy ne kommentálja, le tudunk-e igazolni valakit vagy sem. Ez ugyanis sérti a Barcelona érdekét” – mondta a klubelnök.
(MTI)
0 Megjegyzések