A bennmaradásért küzdő MTK-nak mindenképpen győznie kellene a bajnok Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján, de lehetséges, hogy reményei életben tartásához ez sem lesz elegendő számára.
Az MTK-nál az örökrangadó kezdése előtt már tudni fogják, maradt-e még matematikai esély a kiesés elkerülésére. Ez a Budapest Honvédon múlik, amely a Mezőkövesd legyőzésével az utolsó előtti fordulóban kiejtheti az MTK-t és a jelenleg sereghajtó Gyirmótot is.
A papírforma természetesen a házigazda FTC sikerét ígéri, bár a legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésükön négy döntetlen mellett mindössze egy ferencvárosi győzelem született. Az élvonalban eddig 220 alkalommal találkoztak egymással, kilencvenszer az FTC, 78-szor az MTK nyert, 52 meccsen pedig döntetlen volt az eredmény.
A szombat esti mérkőzés után adják át az aranyérmeket az immár 33-szoros bajnok házigazdáknak, és ezúttal a szurkolók is ott lehetnek a pályán az ünnepség közben.
A Gyirmótnak vasárnap Zalaegerszegen kellene győznie, de ebben az esetben is csak akkor maradna esélye a bennmaradásra, ha a Honvéd szombat délután kikap a Mezőkövesdtől.
A Kisvárda és a Puskás Akadémia már biztosította dobogós helyezését és a Konferencia-liga-selejtezős indulását, a hátralévő két fordulóban "csak" az ezüst- és a bronzérem a tét számukra. A felcsútiak szombaton Debrecenbe látogatnak, a szabolcsiak pedig vasárnap a Magyar Kupa-döntős Paks otthonában szerepelnek.
(MTI)
0 Megjegyzések