Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Fővárosi és "ezüstrangadó" a hétvégén az OTP Bank Liga 28. fordulójában

A címvédő és éllovas Ferencváros fővárosi, míg az őt üldöző két legfőbb riválisa egymás elleni "ezüstrangadót" játszik a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában.

A zöld-fehérek a gyengébb tavaszi rajt után már nyolc kör óta veretlenek, így kilencpontosra hízott az előnyük, azaz most már minden egyes fordulóval, amikor tartani vagy akár növelni tudják a távolságot a második Puskás Akadémiával és a harmadik Kisvárdával szemben, egyre közelebb kerülnek a 33. bajnoki címükhöz. Erre most minden esélyük megvan, mivel a bennmaradásért küzdő és hullámzóan teljesítő Budapest Honvéd lesz az ellenfelük.

Az idény során negyedszer találkozik a két patinás együttes, eddig a kispestiek még gólt sem tudtak szerezni, ugyanis a két bajnoki találkozón és a Magyar Kupa negyeddöntőjében is 1-0-s vereséget szenvedtek. A piros-feketék sorozatban hét kudarcnál tartanak a Ferencváros ellen, a pontszerzés legutóbb több mint két éve jött össze nekik, míg a győzelem 2019 áprilisában.

Izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi zárómeccs is, amelyen a Puskás Akadémia fogadja a Kisvárdát, s amennyiben a hazaiak nyernek, öt pontra elhúznak vendégüktől, azaz óriási lépést tehetnek afelé, hogy megismételjék tavalyi második helyüket. A két gárda ugyanakkor nincs túl jó formában: mindkét csapat nyeretlen maradt az előző három bajnoki meccsén, de amíg a felcsútiak mindháromszor döntetlent játszottak, addig a kisvárdaiak csupán egyetlen pontot szereztek. Vendégsiker esetén azonban a Kisvárda visszavenné a második helyet.

A bennmaradásért folytatott versenyben a két kiesőhelyen álló csapat, a Gyirmót és az MTK Budapest egyértelműen győzelmi kényszerben játszik, mivel hátrányuk hat pont az éppen bennmaradó Debrecennel, valamint a Honvéddal szemben. A hét kör óta nyeretlen Gyirmót ráadásul éppen a hajdúságiakhoz látogat a pénteki nyitómérkőzésen, azaz akár három pontra csökkentheti lemaradását, de az elmúlt hetek formája alapján erre kevés esély van. A fővárosi kék-fehérek eheti küldetése viszont korántsem tűnik lehetetlennek, ugyanis szombaton annak a Paksnak lesznek a vendégei, amely az elmúlt négy fordulóban mindössze egyetlen pontot gyűjtött.

A negyedik helyért küzdő együttesek közül az Újpest és a hét forduló óta veretlen ZTE éppen egymással csap össze a Szusza Ferenc Stadionban, míg a MOL Fehérvár Mezőkövesdre látogat.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések