Ugrás a fő tartalomra

Történetek az angol labdarúgás világából - Wimbledon FC, az Őrült Banda

Vannak történetek az angol futball háza táján, melyek idővel sokkal nagyszerűbbé váltak, mint amilyenek valójában voltak. Emlékezetes teljesítmények, sikerek, amelyeket újra és újra elmesélünk - gyakran romantikus nosztalgiával -, és amelyek idővel sokkal pátoszosabbá, szinte gicsessé válnak. Sokszor az sem számít már, hogy a történet melyik részlete volt igaz, ás melyik csak egy legenda része, mert jó elmesélni. Ilyen sztori a késői '80-as, korai '90-es évek Wimbledonjának története is, melyet szinte szokássá vált a labdarúgás egyik csodájaként emlegetni. Lehet, hogy tényleg az volt.

A délnyugat-londoni Wimbledon FC története nagy részét az amatőr ligákban töltötte, de a '80-as években hamar reflektorfénybe került azzal, hogy Dave Bassett irányításával négy év alatt a negyedosztályból az első ligáig küzdötte fel magát. A következő tizennégy évet a gárda az első osztályban töltötte, ám történetük csúfos véget ért: 2000-ben kiestek a Premier League-ből, 2002-ben Milton Keynesbe költöztették őket, majd 2004-ben - száztizenöt évnyi történelemre fittyet hányva! - átnevezték a klubbot Milton Keynes Donsra.

A klub sikerkorszakának első évében a Wimbledon csapatát az Őrült Bandának nevezték. Nevüket egyedülálló játékstílusukról, ugratásaikról és botrányaikról kapták, eközben ők voltak az alábecsült kiscsapat, amely évről évre felülteljesített a bajnokságban és a kupában egyaránt, a történelembe pedig akkor írták be magukat örökre, amikor a bajnok Liverpoolt 1988-ban megverték az FA-kupa döntőjében. A BBC kommentátora, John Motson ekkor mondta az elhíresült mondatát ("Az Őrült Banda megverte a Kultúr Klubot!"), és ekkor ragadt a wimbledoniakra a név.

Az Őrült Banda olyan játékosokból állt, akik valaha más klubok problémás arcai voltak. Rosszfiúk, botrányhősök, renitensek alkották. A csapat legendája nem a látványos játékra, a szép gólokra vagy remekbe szabott technikai megoldásokra, hanem a bajtársiasságra, a küzdőszellemre épült. Fizikai erejükkel módszeresen megfélemlítették az ellenfeletek. Különösebb támadásbeli stílusjegyek hiányában (már ha az ívelgetést és a gyors, hosszú labdákat nem vesszük ide) az ellenfelek játékának elrontására koncentráltak: kőkeményen védekeztek, sőt, az alattomosabb eszközöktől (taposás, könyöklés, az ellenfél szándékos feldühítése a játékvezetők látóterén kívül) sem riadtak vissza. Amikor náluk volt a labda, nem nagyon gondolkodtak, előre ívelték, hogy az elöl állók brusztoljanak a játékszerért.

Terry Phelan
Terry Phelannek, az ír válogatott balhátvédnek, aki közel kétszáz meccsen játszott a Wimbledonban, több hónapig tarott a beilleszkedés. "Leedsben (Phelan korábbi klubjánál) minden a passzokon és a támadásépítéseken alapult. Wimbledonban ehhez képest direktebb, ravaszabb játékot játszottunk, beívelésekkel, indításokkal és a lepattanó labdák megszerzésével törtük fel a védelmeket. Fél évig tartott, míg megszoktam."

"Azt hiszem, a klubkultúrát az összetartás és azt jelentette, ahonnan jöttünk. Nekünk ez volt az egyetlen esélyünk, hogy a legmagasabb osztályban játsszunk, amit semmi pénzért nem adtunk volna oda senkinek. Minden meccsen az járt a fejünkben, hogy az lehet az utolsó, úgyhogy mindent beleadtunk. Ha az öltözőben szörnyeteget nevelsz, a pályán is azt látod majd." - nyilatkozta Phelan, aki azt is kiemelte, hogy nem az volt a céljuk, hogy bántsák az ellenfeleket (ami azért jó párszor sikerült). Az Őrült Banda ugyanis egyszerre sokkolta az ellenfeleket és a nézőket. Ha valaki a Wimbledon meccseinek legemlékezetesebb pillanataira kíváncsi, a netes videóösszeállításokban hősies szereléseket, kemény belépőket, igazi küzdelmet talál. "Az olyan embereknek, mint Vinnie Jones, saját karakterük van. Úgy játszott, hogy sikeres legyen. Nézzenek rá most, befutott hollywoodi színész. Ez azért van, mert mindent elér, amit akar. Így volt ez velünk is" - mondta Phelan.  A Wimbledonnál ebben az időben egy furcsa szempont is befolyásolta az átigazolási politikát. A kiválasztásnál lényeges volt , hogy a játékos nehéz körülmények közül érkezzen, "tudja, mit jelent a küzdelem", így beleilljen a klub "mi mindenki ellen" filozófiájába. A klubigazgató azt íratta bele a játékosok szerződésébe, hogy egy négygólos vagy annál nagyobb vereség esetén büntetésből el kell menniük egy opera-előadásra.

A Wimbledon játékosai külön-külön alulról súrolták a Premier League színvonalát, ám a sikerre való éhségük és a csapatszellemük beemelte őket az első osztály csapatai közé. Mindössze  két-három éves szerződéseket kaptak, ráadásul nem kerestek túl jól, így folyamatosan hajszolták a sikert. Ahogy Phelan mondta, tudták, hogy ez életük egyetlen esélye. Az ellenfelek egyenesen utáltak a hírhedt Plough Lane-en játszani, mert egy szűk, szándékosan takarítatlan, ráadásul télen fűtetlen öltözőben voltak kénytelen átöltözni, majd egy kis pályán teljesíteni, miközben a hazai játékosok és szurkolók egyaránt fanatikus akarattal, szinte vérben forgó szemekkel vetették magukat a győzelembe. Ezek között a körülmények között gyakran eltűnt a csapatok közti tudásbeli különbség, így a legnagyobb klubok, a Liverpool, a Manchester United vagy az Arsenal is megszenvedett Wimbledonban,

John Fashanu 
John Fashanu évekig a Wimbledon legeredményesebb játékosa volt, több mint száz gólt lőtt a klubnál töltött nyolc éve alatt. Támadó létére híres volt durva játékáról, számos komoly balhé és sérülés köthető a nevéhez. Fashanu 1993 novemberében egy brutális könyökössel betörte a Spurs legenda Gary Mabbut koponyáját a szemgödrénél, de rendszeres volt, hogy "Fash a nyakánál fogva felemelte [a saját csapattársát], körbefordult vele, végül földhöz vágta. A gyerek megsemmisült." A nigériai származású, kétszeres angol válogatott csatár gyakran fojtogatott - egyszer a korábbi csapattársát, Glyn Hodgest ragadta nyakon -, ám a mai napig büszke arra a viselkedésére, amit a pályán bemutatott. "Voltak idők, amikor kétszáz százalékon pörögtünk. Úgy éreztük, hadvezérek vagyunk. Szombat 15 óra volt, mi pedig háborúban voltunk" - mondta, és kiemelte, hogy szerinte hazugság azt állítani, a Wimbledon játéka erőszakra épült. " A pályafutásom legnagyobb hibája az volt, hogy egyszer félrehúztam az egyik csapattársamat egy bunyóban, ahelyett, hogy segítettem volna neki." Fashanu egy exkluzív interjúban elutasította, hogy bocsánatkéréssel tartozik a viselkedéséért, és a mai focistákat puhány alakoknak nevezte, akiket elvakított a pénz és a hírnév.

Vinnie Jones
A wimbledoniak másik keménylegénye Jones volt, akinek a "legsikeresebb" mészárlása az volt, amikor Gary Stevens (Tottenham) egy 1988. novemberi meccsen a pálya szélén négykézlábra ereszkedve tartotta a labdát. Mintha nem lett volna elég, hogy neki Fashanuval kell birkóznia a játékszerért, a semmiből egyszer csak feltűnt a kíméletlen Jones, aki egy brutális belépővel szétrúgta Stevens térdét. A jobbhátvéd olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy soha többé nem épült fel teljesen, így a legmagasabb szinten már nem tudott teljesíteni.

Wally Downes
A végsőkig tartó összefogás és csapatszellem mellett a wimbledoni sikereke egyik legfőbb mozgatórugója az ugratások voltak. Az Őrült Banda leghíresebb tagjai Dennis Wise, Mick Harford, Fashanu, Jones és Lawrie Sanchez voltak, ám a társaság egyik alapítójának azt a Wally Downest tartják, aki ugratásaival megalapozta a jókedvet az öltözőben. A középpályás rendszeresen kihasznált ravaszságát és csípős humorát, hogy a fiatal játékosok és az új szerzemények mentális erejét tesztelje. Downes szervezésében ezeknek a játékosoknak olyan beavatási szertartáson kellett átesniük, amiért a mai profibb labdarúgás világában valószínűleg több százezres fontos bírság járna. Volt, hogy végighúzták a meztelen újoncot a hófödte edzőpályán, majd felgyújtották a ruháit, de ez is előfordult, hogy az A3-as autópályán hajtottak végig, míg a beavatott játékos az autó motorháztetején imádkozott az életéért.

Ha a beavatáson egy játékos nem tűrte megfelelően a megaláztatást, netán ellenkezett, rásütötték, hogy nem közülük való, nem akarja a beilleszkedést igazán. Ennek a játékosnak duplán kellett küzdenie később az elfogadásért. De másoknak sem volt könnyű: ha a beavatási szertartást túlélték, még ki kellett bírniuk a mindennapi hecceléseket. Az idősebb játékosok - főként Jones, Fashanu, Sanchez és Downes - mindennap viccet űztek a fiatalabbakból, ha pedig valaki visszaszólt, úgy járt, mint az a játékos, akit Fashanu rongybabaként hajított padlóra az öltözőben.

Gary Lineker egyszer azt mondta, hogy a legjobban akkor járnak az emberek, ha csak a Teletexen nézik a Wimpledon meccseit. Az összes többméteres, nyújtott lábas becsúszást, lendülő könyököt és féktelen macsóskodást is beleértve a sokat gúnyolt és lebecsült Őrült Banda nem állt másból, mint tucatnyi, a saját határait feszegető játékosból. A kritikák ellenére a Wimbledon egy bő évtizedig sikeres csapat volt Angliában, amely a tizennégy első osztályú szezonjából hétszer végzett a felsőházban, kétszer az előkelő hatodik helyét is megcsípte, ráadásul megnyerte az FA-kupát. Ők a saját gyengeségeiket erősséggé alakították, közben kiélvezték, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában játszanak.

Részlet Berei Dániel: Angóóól! című könyvéből

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mancini: sose egyszerű Magyarországon játszani

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint. "Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani" - mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben. "Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is" - fogalmazott Roberto Mancini. Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon

Rossi elmondta, mi a siker titka

Fotó: MTI/Kovács Anita Marco Rossi szövetségi kapitány szerint örökké emlékezetes lehet a magyar labdarúgó-válogatott számára az olaszok elleni mérkőzés a Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában. "Egyrészt sikerülhet kijutni a négyes döntőre, márpedig évtizedek óta nem volt példa a magyar futballban arra, hogy bármilyen sorozatban a legjobb négy közé jusson magyar csapat. Másrészt egy fontos játékosom az utolsó meccsét játssza, harmadrészt a hangulat a tetőfokára hághat, ha megnyernénk a csoportot, ezt pedig az ember szívesen élné át" - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető. Rossi az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy szombaton csak amolyan regeneráló edzést vezényelt, azok se sokkal többet mozogtak, akik nem léptek pályára pénteken a németek vendégeként 1-0-ra megnyert meccsen. Úgy vélte, játékosai elég jól és gyorsan nyerik vissza a fizikai állapotukat. "Jó pillanatokban is tudatában kell lenni, hogy kik vagyunk és honnan érkeztünk. Éppen

Megvan 2021 Puskás-díjas gólja? (videó)

Fantasztikus gólt szerzett Cyril Ngonge, a holland Groningen 21 éves belga támadója az AZ Alkmaar elleni 2-0-s bajnokin.

Ronaldinho: a PSG messze a legjobb klub a világon

A Barcelona egykori játékosa, Ronaldinho osztotta meg gondolatait a Paris Saint-Germain és Kilian Mbappé teljesítményéről. "A világon minden játékos a PSG-ben akar játszani. Ez messze a legjobb klub a világon. Azt hiszem, Kylian Mbappe még sokáig itt lesz. Ma a PSG egy globális márka. Mbappe számára nagyszerű élmény lenne, ha megnyerné a Bajnokok Ligáját, hiszen ilyen fiatalon már annyi mindent elért. A Bajnokok Ligája cím viszont még hiányzik. Jó lenne, ha ezt a párizsi klubbal nyerné meg. A PSG játékosai hiszik, hogy van esélyük a Bajnokok Ligája megnyerésére, mert megvan hozzá a képességük, hogy ezt elérjék” – mondta a brazil klasszis a PSG YouTube csatornájának adott interjújában. Fotó: Getty Images

Visszatér a Premier Leaguebe az egyik legjobban utált támadó

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wanderers szerződtette a veterán Diego Costát. A 33 éves brazil születésű, de válogatott szinten később Spanyolország sikereiért is futballozó csatár januárban távozott az Atletico Mineiro együttesétől, azóta nem volt csapata, a múlt héten azonban megfelelt a segítségre szoruló angol klubnál, amely most egyéves szerződést adott neki. A Wolvesnál támadóhiány lépett fel, miután a 18 millió euróért szerződtetett Sasa Kalajdzic, illetve a mexikói Raul Jimenez is sérülés miatt kidőlt a sorból. Costa számára nem lesz ismeretlen a Premier League, 2014 és 2017 között a Chelsea-t erősítette, a londoni klub színeiben 59 gólt szerzett és két bajnoki címet ünnepelt. (MTI) Megosztás

A Napoli igazgatója elmondta az igazságot Ronaldóról

Cristiano Giuntoli, a Napoli igazgatója szerint “soha nem volt semmi konkrétum” a Serie A-klub és a Manchester United, valamint a 37 éves portugál csatár, Cristiano Ronaldo ügyében. Korábban olyan hír látott napvilágot, miszerint eladják Victor Osimhenent a Manchester Unitednek megnyitva az utat Ronaldo előtt. A nápolyiak állítólag azt szerették volna elérni, hogy a Vörös Ördögök ajánljanak 100 millió euró körüli összeget 23 éves nigériai csatárukért, és hogy a manchesteriek állják CR fizetésének egy részét. Megosztás

Hahn János visszatért Paksra

A hétszeres válogatott Hahn János a Dunaszerdahelytől visszatért a Paksi FC labdarúgócsapatához - tudatta az MTI. "Hirtelen jött minden, de örülök, hogy hazajöhetek. Lett volna más alternatíva is, de kizárólag a szakmaiságot helyeztem előtérbe, továbbá egyértelmű volt: ha NB I, akkor Paks" - nyilatkozta a tolnai klub honlapján Hahn. A paksiak saját nevelésű csatára 225 mérkőzés és 69 gól után tavaly nyáron igazolt a szlovák élvonalban szereplő FC DAC-hoz, amelyben 24 találkozón háromszor volt eredményes. "Célom, hogy mielőbb visszanyerjem a formámat, és minél többször segítsem a csapatot a pályán. Erőnlétileg teljesen rendben érzem magam, mentálisan kicsit nehéz volt az elmúlt időszak, azonban most már boldog vagyok, hogy haza tudtam jönni" - fogalmazott a 2020/21-es idény gólkirálya. Megosztás