Ugrás a fő tartalomra

Csányi Sándor: a szurkolók jelentős változásokra számíthatnak a közeljövőben

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a másodosztály színvonalának javulását várja a létszámcsökkentéstől, a válogatottól tisztes helytállást remél a Nemzetek Ligájában, a szurkolók pedig - amint azt jelezte - jelentős változásokra számíthatnak a közeljövőben, mivel szigorításokra van szükség a büntetések miatt, írta az MTI.

Az MLSZ elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában kifejtette, érzelmileg ugyan inkább a 16-16 csapatos NB I-hez és NB II-höz áll közelebb, de a szakemberek meggyőzték arról, hogy egyelőre az élvonalban nincs értelme a bővítésnek. Hozzátette, erről azonban továbbra sem tettek le, a következő két-három évben sor kerülhet rá. Az NB II létszámának csökkentésével kapcsolatban elmondta, reményei szerint hasonló lesz a tapasztalat, mint az első osztályban, ahol a 12 csapatos létszám bevezetése óta emelkedett a színvonal, és sokkal több igazi téttel bíró összecsapást rendeznek. Az MLSZ két lépcsőben 20-ról 16 együttesre csökkenti az NB II mezőnyét a 2024/25-ös idényre, ami szerinte azért volt szükséges, mert négy-öt csapat látványos lemaradásban van a többihez képest.

A sportvezető arról is beszélt, hogy továbbra is kevés fiatal kap lehetőséget az NB I-ben, de ennek nem a 12 csapatos létszám a gátja. "Sokkal inkább az edzők, sportigazgatók és tulajdonosok gondolkodása. Úgy gondolom, Magyarországon nem jó a klubok vezetési struktúrája, az edzők csak a meccset, a bajnokságot akarják túlélni, nem hosszú távú építkezés zajlik a többségnél. Manapság a nemzetközi piacon a 18-23 éves futballistáknak a legnagyobb az áruk, ha valaki nemcsak a tévés jogdíjakból és a szerencsejátékból befolyt összegből szeretne megélni, akkor ebbe az irányba kellene elindulnia" - fejtette ki Csányi Sándor.

A férfi felnőttválogatottról azt mondta, nehéz lenne megőrizni az élvonalbeli tagságát a Nemzetek Ligájában, ahol az angolokkal, az olaszokkal és a németekkel szerepel azonos csoportban, ugyanakkor abban bízik, hogy pontokat azért tud majd szerezni a magyar csapat. Hozzátette, egy olyan épülő, fiatal válogatottnak, mint a magyar, fontos, hogy ilyen erős riválisokkal szemben mutathassa meg magát.

A válogatott meccsek kapcsán Csányi Sándor kitért a nézőtéren történt rendbontások miatt kiszabott büntetésekre is. Az MLSZ elnöke kijelentette, mindenképpen szigorítani kell a szabályokat, és bár végleges döntés még nincs, de valószínűleg a Ferencvárosnál alkalmazott vénaszkenneres gyakorlat lép majd érvénybe a válogatott találkozókon is, valamint további kamerákat szerelnek fel a Puskás Arénánál. A sportvezető kijelentette, nincs mit tenni, hiszen egy-egy zárt kapus mérkőzés 200 millió forintos bevételkiesést jelent az MLSZ-nek, és ehhez jön még az adott esetben 100-200 ezer svájci frankos pénzbüntetés.

"Mindenki az MLSZ-től várja a megoldást, én azonban inkább a nézőktől. Itt pár száz emberről van szó, akik miatt a másik hatvanezer nem tud kimenni. És hozzá kell tennem, hogy az ultrák zöme is úgy viselkedik, ahogyan kell. Ugyanakkor a rasszizmussal és a homofóbiával szemben zéró tolerancia van érvényben, minden más esetben súlyoz a fegyelmi bizottság. Küzdünk azért, és van remény arra, hogy más cselekményekhez hasonlóan itt is figyelembe vegyék a megelőző intézkedéseket, vagy hogy éppen hány ember követte el, de ez nem mentesít az alól, hogy a nézőtéren rendnek kell lennie" - nyilatkozta Csányi Sándor, hozzátéve, hogy ugyan nem szabályellenes, de a nemzetközi szövetségeknél "kétségtelenül rosszul mutat" az ultracsoport által a mérkőzéseken viselt fekete póló, hiszen ezt korábbi történelmi eseményekkel azonosítják, így a jóindulatot "nem sikerül növelni az irányunkban".

Csányi Sándor beszélt a FIFA-nak arról a tervéről is, amely szerint kétévente rendezné meg a világbajnokságot. Szerinte - és az európai szövetségek véleménye alapján is - ez anyagilag és színvonalában is tönkretenné a kontinentális futballt. Úgy vélte, ez a dolog már eldőlt és marad a régi, négyévenkénti rendszer. (MTI)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mérkőzés közben összeesett, majd a kórházban meghalt egy fiatal magyar labdarúgó

A szerdai bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán, majd a kórházba szállítást követően életét vesztette Pásztor Patrik, az Issimo SE U19-es labdarúgócsapatának játékosa. A klub elnökének tájékoztatása szerint Pásztor Patrik a második félidőre csereként érkezett, a játékrész kezdete után pár perccel összeesett a pályán. Egyből mindenki érzékelte, hogy nagy a baj, így azonnal a segítségére siettek, defibrillátorral megkezdték az újraélesztést, valamint értesítették a mentősöket is. Állapotának stabilizálása után a mentők a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára szállították a játékost, ahonnan azonban pénteken értesítették az Issimo SE csapatát, hogy futballistájuk elhunyt - számolt be az M4 Sport. A közlemény hozzáteszi, hogy a meccs előtt semmilyen jel nem utalt a később bekövetkezett tragédiára, a játékos ugyanolyan lelkesedéssel állt be a szünetben, ahogyan azt korábban már  a találkozókon és az edzéseken is megszokhatták tőle edzői és csapattársai.

Rossi: mára a magyarok kivívták a teljes európai labdarúgás tiszteletét

Fotó: MTI/Szigetváry Zsol t Marco Rossi szövetségi kapitány sajnálta, hogy a csoportgyőzelem kapujában nem sikerült még egy bravúrt elérnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, de nagy büszkeséggel beszélt a játékosairól annak ellenére, hogy 2-0-ra kikaptak az Európa-bajnok olasz csapattól. "Olyan jó lett volna ma még egyszer csodát tenni. Ilyen csapatok ellen tökéletesen, majdnem hibátlanul kell játszani és bízni abban, hogy ők elkövetnek néhány hibát. De ma mi hibáztunk. A szerencse sem volt mellettünk, Donnarumma óriási napot fogott ki, ő volt a mezőny legjobbja" - értékelt az olasz szakvezető, aki szerint a játék olvasásában kell előrelépni és javulni, mert ilyen magas letámadás esetén, nem röviden kellett volna passzolni hátul, hanem például hosszú labdával Szalai Ádámot keresni elöl. Rossi azt viszont hangsúlyozta, nem akar és nem is engedheti meg azt a luxust, hogy felelősöket keressen. Ahogy fogalmazott, amikor rosszul mennek a dolgok, akkor is együtt vannak, nemcsak ami

Szalai egy hét múlva edzői vizsgát tesz, amivel egy új fejezet kezdődik az életében

Fotó: MTI/Kovács Tamás A magyar labdarúgó-válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerint nagy lehetőséget szalasztottak el hétfőn az Európa-bajnok olaszoktól elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, ugyanakkor a Nemzetek Ligája A divíziójában csoportmásodik gárda csapatkapitánya hangsúlyozta, erőn felül teljesített az együttes a sorozatban. "Még nem tudom átérezni azt, hogy ez volt az utolsó válogatottságom, mert próbáltam a 90 percre koncentrálni. Nagy lehetőséget szalasztottunk el annak ellenére, hogy tudtuk az esélyeket" - idézte az MLSZ a Basel csatárát a találkozót követően. A 34 éves támadó köszönetet mondott a szurkolóknak, a stábnak és a társainak, egyúttal jelezte, egy hét múlva edzői vizsgát tesz, amivel egy új fejezet kezdődik az életében. "Ha megnézzük, honnan hova jutottunk, akkor Marco Rossinak kell köszönetet mondani, aki a stábjával együtt olyan csapatot hozott össze, amely erőn felül teljesít. Remélem, hogy a következő években minden fiatal tehetségünk beér és t

Kubatov Gábor szerint az FTC sikereinek egyik kulcsa Sztanyiszlav Csercseszov

A kiváló rajt után már nemcsak a tavaszi szereplésben, hanem az Európa-liga csoportelsőségben bízik Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki a labdarúgócsapat mellett több szakosztály érdekességeiről is beszélt a közmédiának egy csütörtöki sajtóeseményen. A sorozatban négy bajnoki címnél járó, a jelenlegi idényben hat mérkőzés után százszázalékos, az Európa-ligában két találkozót követően szintén hibátlan labdarúgócsapat sikereinek egyik kulcsaként Kubatov Gábor az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot jelölte meg: mint mondta, "mindig eggyel nagyobb edzőt kell hozni, mint a csapat". "Jellemzőre rá, amikor mi minden évben kitűzzük a célokat, az normális, hogy a bajnokságot meg kell nyerni, hiszen onnan lehet bekerülni a Bajnokok Ligájába. Ő azt mondta, szerinte meg kellene nyerni az Európa-ligát"  - jellemezte Csercseszov hozzáállását az elnök. Az elnök megjegyezte, az Európa-ligában ilyen rajt után "jó lenne a csoport éléről továbbjutni". Hozzátette, tisztában van az

Gazdagot is jelölték az MLS legértékesebb játékosának járó különdíjra

Gazdag Dánielt, a Philadelphia Union magyar válogatott futballistáját is jelölték az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legértékesebb játékosának járó különdíjra. A korábbi kispesti közönségkedvenc - aki a Nemzetek Ligájában gólt lőtt az angolok otthonában 4-0-ra megnyert mérkőzésen - az MLS idei szezonjában eddig 32 mérkőzésen 19 alkalommal volt eredményes. A liga honlapja szerint a 26 éves Gazdagra, valamint a Landon Donovanról elnevezett MVP-díj többi jelöltjére a csapatok edzői és igazgatói, a játékostársak, valamint a kijelölt szakírók adhatják le szavazatukat. A győztes kilétére jövő vasárnap derül fény. (MTI) Megosztás

Megvan 2021 Puskás-díjas gólja? (videó)

Fantasztikus gólt szerzett Cyril Ngonge, a holland Groningen 21 éves belga támadója az AZ Alkmaar elleni 2-0-s bajnokin.

Ronaldinho: a PSG messze a legjobb klub a világon

A Barcelona egykori játékosa, Ronaldinho osztotta meg gondolatait a Paris Saint-Germain és Kilian Mbappé teljesítményéről. "A világon minden játékos a PSG-ben akar játszani. Ez messze a legjobb klub a világon. Azt hiszem, Kylian Mbappe még sokáig itt lesz. Ma a PSG egy globális márka. Mbappe számára nagyszerű élmény lenne, ha megnyerné a Bajnokok Ligáját, hiszen ilyen fiatalon már annyi mindent elért. A Bajnokok Ligája cím viszont még hiányzik. Jó lenne, ha ezt a párizsi klubbal nyerné meg. A PSG játékosai hiszik, hogy van esélyük a Bajnokok Ligája megnyerésére, mert megvan hozzá a képességük, hogy ezt elérjék” – mondta a brazil klasszis a PSG YouTube csatornájának adott interjújában. Fotó: Getty Images