Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Angol sztárklubbal hozták szóba az MTK szupertehetségét

A magyar foci egyik legígéretesebb tehetsége az MTK-ban futballozó 17 éves Vancsa Zalán, aki idén tavasszal mutatkozott be az NB I-ben. Az utánpótlás-válogatott szélsőről a liverpool.com készített cikket - szúrta ki az NB1.hu. 

Megemlítik benne, hogy a Liverpool és az MTK partnerségi megállapodásának köszönhetően az utóbbi tizenöt évben nyolc magyar tehetség (Németh Krisztián, Simon András, Gulácsi Péter, Pölöskei Zsolt, Poór Patrik, Hajdú Ádám, Adorján Krisztián, Polgár Kristóf) játszott a vörösök akadémiáján, váltakozó sikerrel.

Hozzáteszik, hogy kirobbanó szélső, gyorsasága, dinamizmusa és rendkívüli agilitása teszi ügyessé az egy az egy elleni helyzetekben. Magas számban nyeri meg a párharcokat, ráadásul védekezésben is kiemelkedő, ez a stílus a remek befejezéseivel pedig passzol a Liverpool gegenpress rendszeréhez.

Vancsa egyébként az első magyar játékos, akit az ICM Stellar képvisel, ugyanaz az ügynökségi csoport, mint amely a Poolnál játszó Ibrahima Konatét is. 

A cikk kiemelte még, hogy a szélsőt több Premier League-klub is figyeli, így várhatóan nagy harc lesz érte az átigazolási piacon.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések