Amint az már jópár hete a levegőben lógott, a Manchester United vezetősége megelégelte a csapat pocsék szereplését (hetedik hely, a legutóbbi hét fordulóban öt vereség) és a Watford elleni idegenbeli vereséget követően vasárnap reggel menesztette Ole Gunnar Solskjaer menedzsert. Az Eurosport összeszedte, ki veheti át a norvég helyét Manchesterben.
A TOPJELÖLTEK
Ebbe a kategóriába három jelöltet szokás sorolni. A munka talán elsőszámú várományosa Zinedine Zidane, aki második madridi korszakának lezárását követően nem edzősködött máshol. Profilja abszolút illik a Unitedhoz, érkezésének minden bizonnyal örülne a csapat francia kontingense, élén a szeszélyes teljesítményre képes Paul Pogbával. Kérdés azonban, hogy Zidane-t mennyire érdekli a feladat?
A francia szakemberen kívül egy manapság Franciaországban dolgozó, ugyanakkor komoly PL-rutinnal bíró edző is a jelöltek között van. A jelenleg a PSG-t irányító Mauricio Pochettino dolgát jelenleg épp az nehezíti meg, ami látszólag könnyűvé is teszi. A párizsi sztárklub játékoskerete most már névre és tömegre is megvan a Bajnokok Ligája-győzelemhez, Pochettino így óriási nyomás alatt kénytelen dolgozni a most már Messivel felálló csapatnál. Ha nem szállítja az eredményeket, kétséges, hogy mennyire lehet potenciális nyerőember Manchesterben. A Goal.com szakportál értesülései szerint egyébként az argentin edző nyitott lenne a váltásra, amennyiben a United felveszi jelenlegi munkaadójával a kapcsolatot. Pochettino mellett szól, hogy a hírek szerint jó kapcsolatot ápol a Manchesterben nagy tekintélynek örvendő Sir Alex Fergusonnal, emellett pedig nem életre szóló barátok a PSG brazil sportigazgatójával, Leonardóval.
A harmadik erős jelölt az Ajaxot dirigáló Erik Ten Hag, akinek csapata 2019-ben óriási közönségkedvenc teljesítménnyel masírozott be a Bajnokok Ligája-elődöntőjébe, ahol egy perc hiányzott neki ahhoz, hogy a fináléba is bejusson. Érdekesség, hogy az Ajaxot akkor kiejtő Spurs menedzsere akkoriban épp Pochettino volt. Fabrizio Romano olasz transzfer szakértő szerint Ten Hag egyelőre „nem tud semmiről, nem is hallott semmit, így nem kell aggódnia”. Az ő kinevezésének a Solskjaer idejében szenvedő Donny van de Beek örülne a leginkább.
CR-JELÖLTJE
Bizony, a nagy Cristiano Ronaldo, aki valóságos intézmény az Old Traffordon, a hírek szerint külön jelöltet favorizál a menedzseri posztra. Sajtóhírek szerint CR akkor lenne a leginkább boldog, ha a spanyol válogatottal Nemzetek Ligáját nyerő Luis Enrique venné át az irányítást Manchesterben.
Ennek megvalósíthatósága igencsak ingatag lábakon áll, tekintettel arra, hogy Enrique állása stabil hazája szövetségénél, ráadásul jövőre világbajnokságot is rendeznek, ahol a spanyol csapat nyilvánvaló favoritként léphet pályára. Mindemellett a katari tornát formabontó módon november-decemberben rendezik, egy augusztusban rajtoló idényben való szerepvállalás így teljességgel kizárható.
Maga az érintett is hasonlóképpen vélekedett, amikor a hírrel megtalálta őt a La Sexta nevű spanyol csatorna.
„Mi az, ma április elseje van?” – zárta rövidre a kérdést a spanyol mester.
SZÓBA JÖHET MÉG
Az is reális forgatókönyv lehet, hogy Solskjaer után a klub ismét egy korábbi játékosa felé fordul. Így volt ez David Moyes távozását követően is, amikor Ryan Giggs vette át a menedzseri teendőket. Ebbe a kategóriába esik Wayne Rooney, aki manapság a Championshipben bukdácsoló, pontlevonásokkal sújtott Derby County csapatának menedzsere. Kinevezése meglepő lenne, hiszen a korábbi United-gólvágó nem dolgozott még menedzserként a legmagasabb szinten, a Championship aljáról az Old Traffordra lépni elég hirtelen és nagy ugrás lenne. Amennyiben mégis ő lenne a kiválasztott, a Derby County-t elkezdhetjük királycsinálónak is nevezni, hiszen néhány éve Frank Lampard is innen ült át a Chelsea menedzseri székébe.
Fotó: Getty Images
0 Megjegyzések