Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Ezt az öt játékost szerezné meg a télen Eddie Howe

A Newcastle United jelenleg 19. helyen áll a Premier League-ben, így nem csoda, hogy a magukat október elején bevásárló szaúdi tulajdonosok is szeretnék megerősíteni a keretet.

A Marca úgy tudja, a héten kinevezett Eddie Howe már ki is szemelt öt, télen megszerezhető játékost, aki azonnal a csapat segítségére lehetne és nem irreális a szerződtetése.

A védelembe – amely a kapott gólok számát (24) tekintve a legrosszabb a PL-ben – kettő játékos érkezhet: Niklas Süle a Bayern Münchenből és Tyrone Mings az Aston Villából.

A mértékadó Transfermarkt által 35 millió euróra taksált, 26 éves német középhátvéd rendszeresen kezd a bajoroknál, tehát nem lesz egyszerű összehozni az üzletet, de a Newcastle jelenlegi anyagi lehetőségeit figyelembe véve azért nem tűnik megoldhatatlannak feladatnak.

Mings megszerzése is komplikált lehet, ha azt nézzük, hogy a 15-szörös angol válogatott védő a Villa csapatkapitánya és az egyik legértékesebb játékosa a maga 30 millió eurós árával.

Ha minden a tervek szerint alakul, a középpályássor gyakorlatilag teljesen megújulhat, ráadásul jól csengő nevek érkezhetnek.

Donny van de Beek mindössze 150, Jesse Lingard csupán 160 percet kapott eddig az idény során, azaz egyikük sem nélkülözhetetlen a Manchester Unitedban, és mindenki jól járna az üzlettel.

Az MU megspórolná az alacsonynak nem nevezhető fizetésüket, a Newcastle minőségi játékosokat kapna kézhez korrekt áron (mindkettőjük ára 20-25 millió euró körül mozog, de ennél azért lehet, hogy drágábbak lennének), a holland és az angol középpályás pedig rendszeres játéklehetőséghez jutna.

A legkeményebb dió Toni Kroos. A német világbajnok tavaly azt nyilatkozta, szeretné kitölteni a Real Madridnál 2023-ig érvényes szerződését, és a jelek szerint a királyiak is ragaszkodnak hozzá - írta az M4 sport.

Fotó: Getty Images

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések