Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Ancelotti elmondta, milyen az intelligens edző

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője az olasz Corriere dello Sportnak adott interjút, amelyben többek között arról is beszélt, hogy egy edző sosem ragaszkodhat tíz körömmel az elképzeléseihez, a legfontosabb az, hogy felmérje, milyen játékosokkal kell dolgoznia egy keretben, és a taktikát úgy kell kialakítani, hogy azzal az erősségeiket sikerüljön előtérbe helyezni - írta az M4 Sport.

“Az az intelligens edző, aki a játékot a játékosai képességeihez idomítja. Idiótának tartanám magam, ha mondjuk egy olyan támadót, mint Vinícius Júnior, akinek egy motor van beépítve a lábába nem a kontrajátékhoz használnám. A másik, akit még említhetek, Cristiano Ronaldo (korábban edzője volt a portugálnak az olasz mester). Az ő esetében olyan megoldást kell találni, amellyel a labdát el kell hozzá juttatni, nem pedig fordítva. Ugyanez a helyzet Ibrahimoviccsal” – magyarázta Ancelotti.

“Számomra két típusú játékos létezik: az egyik, aki döntőtényező lehet egy mérkőzésen, a másik az, aki képes sokat futni. Nem hiszek az olyan ideológiákban, mint a guardiolizmus vagy a sarrizmus. Én a csapatok arculatában hiszek” – mondta a tapasztalt, 62 éves edző.

Fotó: Getty Images

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések