A párizsiak 22 esztendős kapusa néhány napja arról beszélt, zavarja őt, hogy nem kezdhet folyamatosan klubcsapatában. Gianluigi Donnarumma eddig összesen hét tétmérkőzésen szerepelt kezdőként, nyolc alkalommal viszont csak a cserepadot koptatta, a helyén a 34 esztendős, Costa Rica-i Keylor Navas védett, aki 11 találkozót kapott Mauricio Pochettinótól.
A kapus nyilatkozatát azóta felkapta az olasz média, a La Gazzetta dello Sport pedig alaposan kielemezte Donnarumma elmúlt hónapjait – a lap rámutat, hogy a nyári klubváltásnak egyelőre egyetlen nyertese van: Mino Raiola, a sztár ügynöke, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a játékos viharos körülmények között távozott Milánóból.
A La Gazzetta dello Sport ennek kapcsán hozzáteszi, hogy tudomása szerint feszültség alakult ki Donnarumma és a Paris Saint-Germain között, a kapus ugyanis az aláírásakor arra számított, hogy rendszeresen kezdhet majd a párizsi együttesben – ezzel kapcsolatban az Il Corriere della Sera nevű portál arról cikkez, hogy a probléma egyik „részese” a szintén nyáron érkezett Lionel Messi, aki a fiatal kapus helyett inkább a tapasztalt Navast támogatja – az oldal szerint Pochettino emiatt padoztatja Navast, ugyanis nem akar vitát generálni. Az Il Corriere della Sera hozzáteszi: az öltöző „dél-amerikai szekciója” – a társaság tagjaként Messi mellett Ángel Di María, Marquinhos és Neymar van még megemlítve – egyébként szintén Navas mögött áll, ami tovább nehezíti Donnarumma helyzetét.
A hírek szerint mindezek következtében a nyári Európa-bajnokság legjobbjának választott kapus egyre elégedetlenebb a francia gigásznál, és nem elképzelhetetlen, hogy a nézeteltérés vége egy újabb klubváltás lesz – az olasz sajtó a legvalószínűbb célpontnak a Juventust említi.
Donnarummának 2026 nyaráig van érvényes szerződése a PSG-vel, míg a posztrivális Navasnak 2024 nyaráig, így a kialakult problémák aligha oldódnak meg a következő hetekben - írta az M4 Sport.
Fotó: Getty Images
0 Megjegyzések