Editors Choice

3/recent/post-list

Keresés ebben a blogban

Neville szerint Solskjaernak vállalnia kell a felelősséget, Carragher viccnek nevezte a United védelmét

Gary Neville, a Manchester United labdarúgócsapatának legendája úgy véli, hogy a klub vezetősége a szezon végéig biztosan kitart Ole Gunnar Solskjaer mellett.

A „vörös ördögök” menedzserének sorsa hetek óta kiemelt téma a sportsajtóban, miután Ole Gunnar Solskjaerral egyre gyatrább teljesítményt nyújt az együttes, a szakember pedig szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel – ezen nem segített Cristiano Ronaldo érkezése sem, akinek a beépítése ugyancsak komoly taktikai problémát okoz a norvég trénernek - írta az M4 Sport. Vasárnap aztán a Manchester United hatalmas pofonba szaladt bele, az Old Traffordon kapott egy ötöst a Jürgen Klopp irányította Liverpooltól, ami után rendkívül nehéz helyzetbe került Solskjaer.

Gary Neville, a manchesteri alakulat legendája, s egyben a Sky Sports szakértője a kínos zakót követően nem kímélte az MU-t.

„Szörnyű nap ez a Manchester United számára. Egyszerűen lemosták őket, elfogadhatatlan, ami történt. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. Ma mindent elveszítettek, fegyelmezetlenek és szervezetlenek voltak. Érdekes lesz a kommunikáció a média felé, megtalálni a probléma forrását. A City tud nyomni, ahogy a Liverpool is. Az MU azzal tréfál, hogy szintén egy letámadást erőltető csapat, hogy a játékosok mindenhol ott vannak. Egyáltalán nem nyomnak. Ha ezt akarod, rakd be Lingardot és olyanokat, akik egész nap képesek futni. A mai meccsért Solskjaernak és a stábjának vállalnia kell a felelősséget.”

Neville ettől függetlenül úgy véli, hogy a norvég szakembert nem fogja kirakni a klub.

„Egy ilyen pofon után elviselhetetlen nyomás lesz Solskjaeron. A vezetőség azonban tudatta mindenkivel, hogy bízik az edzőben és maradni fog. Az ilyen eredmények ezt aláássák, az biztos. Kijózanító, ami történt. A Manchester Unitednek változtatnia kell. Hiszem, hogy Solskjaer megkapja a lehetőséget a javításra, de minden egyes helyről áramlik majd rá a nyomás. Kétségtelen, minden rajta fog csattanni. Ezek után nem rejtőzködhetsz, nem lesz nyugtod. A csapat teljesen szét van esve. A következő nap olyan kemény lesz, amire még nem volt példa ennél a klubnál.” 

Jamie Carragher, a Liverpool ikonja szintén ott volt szakértőként a Sky Sports stúdiójában – a korábbi védő nem hitte el, amit lát.

„Az együttes abszolút káosz. Hogy el tudom-e hinni, amit láttam? Nem! Nem akarok nagyon okoskodni, de egyébként nem hiszem, hogy a Liverpool a legjobban teljesített labdabirtoklásban, de valahányszor az MU tizenhatosához jutott… Ez a védelem vicc volt. Teljes zűrzavar.” 

Fotó: Skysports

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések